• Aktualitások

    Tisztasági csomagokat és szelektív hulladékgyűjtő szeméttárolókat kaptunk

    A magyarkanizsai Brantner hulladékgazdálkodó cégtől Csőke Rudolf önkormányzati illetékes közbenjárásával, tisztasági csomagokat, valamint szelektív hulladékgyűjtő szeméttárolókat kaptunk. A tárolókat kihelyeztük Magyarkanizsán a Petőfi Sándor 44. házszám illetve Horgoson a Vasút utca 3. házszám, a régi gyógyszertár épülete elé. A műanyag…

  • Aktualitások

    Belül a körön – sokszínűség és integráció – INCIRCLE

    A Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ és a szegedi Szivárvány Autizmus Közhasznú Egyesület sikeres Transdia pályázati projektjének eredményeire építve, és annak folytatásaként, a két partner a 2020-as évben újabb programot indított. Az Európai Únió támogatásával megvalósuló Incircle projekt, a…

  • Archívum

    SZÍNKOTTA ZENEKAR FELLÉPÉSE A MARTONOSI FALUNAPON

    2016. június 25-én a Fénybárka napköziotthon 10 védence 4 kísérővel ellátogatott a Martonosi falunap alkalmából szervezett ünnepi műsorra, amelyen ők maguk is bemutatkoztak, idén második alkalommal. A színkottás zenekar 3 dalt (Üst dob szimfónia-részlet, Falu végén, Love me tender) adott…

  • Archívum

    Kopaonik – Önállósodási tábor 2016.06.24-30.

    Az egy hetes önállósodási táborban 3 felhasználó vett részt a magyarkanizsai községbeli szociális védelmi szolgáltató központ napközi otthonából. A résztvevők kiválasztásánál elsődleges szempontok voltak: – Azoknak a felhasználóknak felajánlani a programot, akik még nem voltak távol a szüleiktől – Kiegészítő…

  • Archívum

    Kirándulás Újvidékre

    A Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ napközi otthonának védencei, segítői valamint a magyarkanizsai Vöröskereszt aktivistái 2016.06.15-én a tartalmas kiránduláson vehettek részt. A kirándulás a Közösen az inklúzióért elnevezésű program keretén belül valósult meg, melyet a magyarkanizsai Vöröskereszt támogatott. A…